Ma reggel az utolsó simításokat is befejeztem a hold tündérkémen. Nem érdemli meg, hogy becézgessem, mert hatalmas lett. Míg tartott a gyöngyözéses tortúra, úgy néztem ki mint valami gyászhuszár. Feketében. Így legalább nem kellett keresgélnem sokáig, ha szétgurultak rajtam a gyöngyök. Egy doboz Mill Hill sem veszett kárba, igaz maradt, de bontatlanul legalább nem kellett elraktároznom. Most egy darabig nem akarok gyöngyöket látni, elég volt ez a 2400 db így hirtelen. Időnként feltettem a költői kérdést magamban, míg a hímzővásznon elveszni látszottam a nagy semmi meg a minta között, hogy most "hol is vagyok?". Úgy döntöttem a fidres-fodros félkeresztes felhőket lehagyom, a festett anyagomon így is látszik valami ilyesmi. Akinek meg nem tetszik, hímezzen magának! :)
A gyöngyöket a velük azonos színű DMC dupla szálával rögzítettem.
Míg készült a mű, azon töprengtem vajon honnan nő ki a tündérem szárnya, ha háta mögé teríti a kendőt. Vajon csak a szárnya mellett esik ilyen fodrosan az anyag. Esetleg csak a jobb kezére terítve viseli. Különben fizikailag igen nagy csalafintaság van a képen.